Lassan csinálhatja a helyet a gépén: megvan, mikor jöhet a nagy Windows-frissítés

A Creators Update a Windows 10 kiadása óta a második nagy frissítőcsomag lesz, ami számtalan újdonságot tartalmazhat. A verziószám alapján már azt is sejteni, mikor teszi elérhetővé a Microsoft.

Azt már tavaly óta tudni lehet, hogy valamikor 2017-ben érkezik meg a Windows 10 következő nagy frissítése, a Creators Update, amelynek 8 legérdekesebb újdonságát itt találja. Most az is kiderült, mikor érkezhet meg a frissítés, benne sokak kedvenc képszerkesztője, a jelentős ráncfelvarráson átesett Paint, amit egyébként már bárki kipróbálhat.

Az MSPoweruser úgy tudja, a Windows 10 második nagy frissítőcsomagja (legalábbis az évfordulós pakk után) áprilisban debütálhat. A beszámoló szerint eredetileg márciusban lett volna a premier időpontja, a Creators Update verziószáma, a 1704 azonban arra enged következtetni, hogy végül áprilisban, azon belül is 17-étől lesz elérhető a telepítőcsomag.

Bár a frissítés nem minden gépre érkezik meg majd egyszerre, a felhasználók saját maguk is letölthetik és telepíthetik majd azt, mihelyst elérhetővé válik.

Forrás: hvg.hu